Szomorú a Hold

Szomorú a Hold. Mintha sírna.
Ő is nagyon egyedül van.
Gömbölyű arca ráncoktól barázdált,
mi nem simul ki soha már.
Búsan mered szeme a messzeségbe,
végtelen bánatánál nagyobb szenvedése.
Már nem vérzik, csak sebhelyei látszanak,
s utalnak a múlt iszonyú kínjára.
A Hold arca szomorú, szemei kiégtek,
már régóta nem ejtenek könnyeket.
Magába zár minden érzelmet,
csak szemei mutatják az igaz szerelmet.
Egyre csak látom reménytelen tekintetét,
s az Ő fájdalma költözik belém.
Nedves szememben megcsillan
a Hold ezüst sugara.