Van az úgy, hogy az ember életét átjárja a boldogság, az öröm, a beteljesülés, majd valami oknál fogva rosszabbra fordul a sorsa és elmarad a boldogság, elmarad az öröm, és a beteljesülés is. A helyén csak kín és szívszaggató fájdalom marad. Olyankor az ember, általában rábízza fájdalmát a múló időre, remélve, hogy az csodát tesz, az majd gyógyít. De én… én nem akarom. Ha netán azt venném észre, hogy a seb gyógyulni kezd, ha már látom, hogy heg képződik rajta, elkaparom, hogy újra vérezzen, kínozzon, fájjon. Mert míg a seb fáj, míg sajog, míg érzem, hogy ott van, bizonyosságot nyer az, hogy az a boldogság, az öröm, a beteljesülés mi előtte volt, az valóság volt, nem csak egy álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése