Míg újra megfogod majd a kezem

A világ is sajog attól,
hogy látja, mennyire szenvedek,
hogy hiányod miatt
kezeim tördelem,
hogy vérző szívvel élek,
ha nem vagy itt velem,
hogy szomorú az arcom
ha nem érinthetlek…
És azt hiszi a világ
ó, ez a gyötrelem
majd enyhülni fog
ha megfogod a kezem
ha kibékülünk
ha összesimulunk….
De nem tudja a világ
mily meghitt szerelmünk,
s hogy nem azért fáj
mert mi összevesztünk
hanem, mert minden perc
mit nélküled élek meg,
tiszta kín, lidérc…
Tudom én, hogy vagy,
s tudom én, hogy szeretsz
így nem szerethet más
ha száz életet élek…
de mégis fáj,
és mégis szenvedek,
hogy nem foghatom mindig
a finom, drága kezed
ragyogó tekinteted
nem testemen pihen
mézédes csókjaidat
nélkülöznöm kell…
S míg telik úgy perc,
hogy nem láthatlak
a szívem összeszorul
a lelkem hallgatag
csak sajog és sajog
a kínzó gyötrelem
mindaddig míg újra
megfogod majd a kezem.