Az idő megáll, majd elszalad

Egy pillanatra megtorpan az idő:
szemedbe nézve múltunkat látom.
Ijedt lyukká szűkül, majd kitágul;
könnyharmat csillog a szempilládon.
Az utca hullámos hajadba bújik:
összekócolja ujjával a szél.
A mosolyt csak képzelem arcodra.
Remegő kezed tőlem mit remél?
Megrándul ajkad, és akkor kimondod
a búcsú akadozó szavait.
Még mindig olyan sima a bőröd...
Csak állnék és csókolnám hajnalig.
Lassan lehajtod fejed és elsétálsz.
Nincs-percekbe fulladt a pillanat.
Utánad nézek, míg eltűnsz a sarkon.
Az idő elmegy. A bánat itt marad.

Rácsai Róbert