Ha tudnád

Lelked most is érzem…

Magam mellett

suhan,

ahogy lépkedem

a rideg kövek között…

Földöntúli csókod

homlokom ráncaira

szökött…


Te már érted…

mit még csak érzek,

fájdalmasan.

Suttogott mécsesek

lángjaiban

ringatózik

az élet időtlensége,

s szívem melegsége

hozzám vonzza

tiszteletre méltó

közelséged.

Ha tudnád,

hogy szeretlek Téged!


Imát mormoló lázam

csontomig vetül…

Búcsú nélkül mentél el,

s itt hagytál…

Egyedül…

Válóczy Szilvia