Halhatatlanul

Ahogy az esőcsepp
gördül a fák levelén,
lassan, törvényszerűen
és megállíthatatlanul,
úgy indult meg bennem
az élet, a lenni akarás.
Mennyire más lett minden,
és én mennyire más vagyok:hallgatok, dédelgetem szavad,
szabadon eresztett lélekkel
érzem a világ rezdüléseit.
Csend van idebenn…
csak neved sajdul fel néha,
végigcikázva minden sejtemen,
értelmet adva a következő
levegővételnek:
élnem kell, hogy élhess bennem.
Megfogant visszavonhatatlanul
valami ebben a csendben,
természetesen,
ahogy a fű közt ered a lét,
s a bogarak útjukra erednek,
szétfeszítve az idő falait,
végtelen teremve indul,
és ereimben csordogál
halhatatlanul, mennyire
szeretlek.

Horváthné Nagy Ilona