Most már a búsan rád fonódó csendben
hallhatod szívednek zökkenő zaját,
elillant nyarad, ősszé lett a ködben,
bágyadtan lebbentve lángvörös haját.
Most már csak magány kíséri a lépted,
ha árván bolyongsz az emlékek között,
nem vár rád senki túl az őszi fákon,
a sóhajba fulladt szenvedély mögött.
Most már a fények nem lobbantnak álmot,
behunyt szemével búcsút int a nyár,
de emléke titkon, minden álmos este
vágyakról suttogni vissza-vissza jár.
Kormányos Sándor
hallhatod szívednek zökkenő zaját,
elillant nyarad, ősszé lett a ködben,
bágyadtan lebbentve lángvörös haját.
Most már csak magány kíséri a lépted,
ha árván bolyongsz az emlékek között,
nem vár rád senki túl az őszi fákon,
a sóhajba fulladt szenvedély mögött.
Most már a fények nem lobbantnak álmot,
behunyt szemével búcsút int a nyár,
de emléke titkon, minden álmos este
vágyakról suttogni vissza-vissza jár.
Kormányos Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése