Könnyeket fakaszt az emlékáradat
szemembe olvad a gyertya sápadt lángja
a mindenszentek estjéből keserűség árad
zokog a világ, bánatos síró hangja...
A lágy szellő is halkan hegedül
aranyszőnyeg vezet végig a sírodig
a búsongó alkony szomorú cseppje ül
s a fájdalom hatol egészen szívemig.
Csendben őrlődöm, olvasom nevedet
mely két éve már a kopjafádon pihen
még mindig indul kezem, keresve kezedet
a dermesztő magánytól szorul össze szívem.
Nézem a mécsesek pislákoló fényét
és látni vélem benne szerető tekinteted
szívemben őrzöm, mint drága ereklyét,
szemedből, utolsó gördülő könnycseppet.
Nézd Apu, a mozdulatlan csendben
aranyló színével fest az alkonyat
langymeleg fényével ott a messzeségben
fáklyaként világítja a felvezető utad.
Lüktet a fájdalom, én itt maradok Apu
hogy legyen, ki éltesse, ápolja emléked
nézem a ránk csukódó temetői kaput
s imára kulcsolom, hidegtől dermedt kezem
A lágy szellő még mindig hegedül
és aranyszőnyeg vezet vissza a kapuig
a búsongó alkony szomorú cseppje ül
s a fájdalom hatol egészen szívemig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése